LLumar

Míg Európában leginkább a FIA által szervezett Formula sorozatok ismertek, az USA-ban inkább a NASCAR által megrendezett autóversenyek. A NASCAR (National Association for Stock Car Auto Racing, azaz gyári autók versenyének nemzeti szövetsége) az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb autóverseny sorozatokat működtető szervezete. A NASCAR által felügyelt és szervezett versenysorozatok – Monster Energy Cup Series, Xfinity Series, Gander Outdoors Truck Series – a legnépszerűbbek az amerikai technikai sportok között. Alex jelenleg a Cup Series-ben pilóta, ami a NASCAR versenysorozatok elit kategóriájának számít.

Alex Bowman 7 éves kora óta versenyez, 13 éves korára 9 nemzeti bajnokságot nyert, és 165 futamgyőzelmet tudhatott magáénak. Szereplése 2016-ban kezdődött a 12-szeres NASCAR Cup Series bajnok Hendrick Motorsports csapatában. Egy sérülést követően, szezon közben kapta meg Dale Earnhardt Jr. helyét a csapatnál. Alex élt a lehetőséggel és háromszor is sikerült a top 10-ben végeznie a szezon hátralevő részében. 2017 elején még három versenyen helyettesítette Earnhardt-ot, ahol szintén sikerült mind háromszor a legjobb 10-ben végeznie.

Earnhardt Jr. visszatérését követően 7 hónap „üresjárat” következett Alex karrierjében. Persze a 7 hónap alatt sem tétlenkedett, a Hendrick Motorsports tesztpilótájaként támogatta a csapat munkáját. 2017 októberében tért vissza a versenyzéshez az October Xfinity Series-be (ez egy szintén a NASCAR által szervezett versenyszéria), ahol azonnal behúzta élete első NASCAR National Series győzelmét. 2017 végén Earnhardt Jr. visszavonulásának bejelentését követően nem volt kérdés, hogy ki fogja átvenni a 88-as rajtszámot a csapatnál. A fiatal, feltörekvő versenyző saját autóval, stábbal és a LLumar támogatásával vághatott neki a 2018-as szezonnak.

Égve a bizonyítási vágytól, a 2018-as szezon nyitóversenyén, a 60. Daytona 500-on Alex megszerezte a pole pozíciót. Ezzel a harmadik legfiatalabb lett a NASCAR történetében, akinek ez sikerült. A 2018-as szezont 3 db top 5, és 11 db top 10-es helyezéssel zárta a 16. helyen. 2019-ben tovább javultak Bowman eredményei, ráadásul idén megszerezte élete első Nascar Cup series futamgyőzelmét Chicago-ban, amivel automatikusan kvalifikálta magát a rájátszásra. A rájátszásba (playoff) a jelenlegi szabályok szerint a legjobb 16 pilóta kerülhet be. A rájátszásban tiszta lappal indulnak a versenyzők, ill. a korábbi futamokon gyűjtött rájátszás pontok függvényében alakul ki a legjobb 16 sorrendje. Innentől körönként (3 futam) kiesik a leggyengébb 4 pilóta, majd az utolsó körben – ami már csupán egyetlen futam – dől el a bajnoki cím sorsa. Alex folyamatosan kimagasló teljesítményének köszönhetően, 4 helyet javítva, a 12. helyen zárta a 2019-es szezont.