Autóüveg fóliázás árak
Az autóüveg fóliázás árak igen változékonyak, hiszen a jármű különböző paraméterei és az egyéni elképzelések akár több tízezer forint eltérést is jelenthetnek egy-egy fóliázási projekt esetén. Pontosan csak akkor lehet meghatározni a költségeket egy gépjármű ablaküveg illetve karosszéria fóliázás során, ha konkrét igényeidet leegyeztetted profi kivitelezőink egyikével. Találd meg a hozzád legközelebbi hivatalos LLumar partnert!
Autóüveg fóliázás árak számítása
Tapasztalataink szerint autófóliázásnál legtöbben az úgynevezett “B” oszloptól hátrafelé történő fóliázást választják. Ez azt jelenti, hogy a hátsó ülés ablakai mellett 2005 óta az Európai Fólia Szövetség hatására ma már a hátsó szélvédő ablak sötétítése is megengedett. A jelenleg hatályos autó ablak sötétítés szabályok szerint tehát az említett üvegekre teljesen mindegy, milyen sötétségű fóliát választunk. A “B oszlop előtt” azonban a felszerelt autóüveg fóliának és az üvegnek együttesen minimum 70 százalékban fényáteresztőnek kell lennie. Tehát az autófólia ára nagyban függ attól, hogy a gépjármű mely ablakaira kerül fel a fólia.
Átlagosan egy “B” oszlop mögötti (tehát a vezető ülés mögötti oldalüvegek, ill. a hátsó szélvédő) fóliázásnál 30 ezer forint körüli összegre kell számítani, ha valamelyik sztenderd, sima sötétített LLumar fóliát választjuk. Az árat azonban több tényező is befolyásolja:
- Gépjármű típusa: egy kisteherautó vagy cabrio típusú autó esetében kizárólag a LLumar Air 80 és LLumar Air 90 típusok a megengedettek. Ez a széria már prémium termékeink közé tartozik, melyeknek ára is magasabb.
- Üvegfelületek mérete: kocsi típusonként változik, hogy milyen nagyságú az autó ablaka. Legtöbb partnerünk négyzetméter alapon számítja ki a fóliázás költségeit: egy Smart fóliázása ezért értelemszerűen kevesebb pénzbe kerül, mint egy kombi típusú gépjárműé. Ráadásul, ha te a “B” oszlop előtt is szeretnél fóliáztatni, akkor ez is jelentős költségnövekedést jelenthet autóüveg fóliázás során.
- Kiválasztott fólia típusa: ár különbségek vannak például a metalizált és a kerámia hővédő fóliák között is. Ha extra UV- és hővédelmet szeretnél az utastérben, például csecsemők vagy kisgyerekek miatt, akkor az autóüveg fóliázás árak is magasabbak lesznek kivitelezőink ajánlatában.
A felsorolt kritériumokon kívül léteznek kimagasló hővédelmet nyújtó fóliák is kínálatunkban (például a LLumar Stratos széria), melyek előállítása a rétegzett nanokerámiás technológiának köszönhetően jóval költségesebb egy átlagos hővédő fóliánál. Ezek a fóliáink azért tartoznak magasabb árkategóriába, mert gyártási technológiájuknak köszönhetően nagy hatásfokú hővédelmet biztosítanak. Ilyen esetben kizárólag Selectpro partnereinktől tudsz ajánlatot kérni Magyarországon.
A gépjármű típusának ismeretében és a fólia fajtájának kiválasztása után bármely partnerműhelyünk pontos árajánlatot készít neked: fordulj hozzájuk bátran!
Autófóliázás árak karosszériavédelem esetében
Az autófóliázás egy másik típusa a karosszéria védő fólia. Ezek az átlátszó fóliák megvédik az autót a kavicsfelverődésektől illetve akár vízlepergető vagy kosztaszító hatással is rendelkezhetnek.
Mitől függnek az autófóliázás árak a LLumar termékek esetében?
- A fóliázni kívánt felület mérete: fóliáinkkal az autó teljes felülete lefedhető, ha extra védelemre vágynál. Amennyiben a lehető legtöbb helyen szeretnéd megvédeni autód fényezését, akkor ez a karosszériavédő autófólia ár emelkedését fogja jelenteni.
- A fólia fajtája: a LLumar PPF fólia öngyógyuló felülettel látja el a karosszériát, ami azt jelenti, hogy a kisebb karcolások, kavicsnyomok a nap hőjének hatására kisimulnak a fólia felszínéről. Azonban létezik egy speciális változata is a PPF szériának: a LLumar Platinum PPF. Ez a termék azért drágább, mert a magasfokú védelem mellett egyben fejlett hidrofób réteggel és koszolódás védelemmel is ellátja a járművet.
Mielőtt ajánlatot kérnél kiemelt partnereinktől, nézd meg a Hydrogard technológiával készült Platinum PPF fóliák előnyeiről szóló videónkat:
Épületüveg fólia árak
A LLumar termékek között az autóöveg fólia és karosszériavédő autófólia mellett speciális épületablakokra tervezett változatok is helyet kaptak. Épületfóliázás esetén gyakran helyszíni felmérés szükséges a pontos árajánlat megállapításához. Amennyiben volt már tapasztalatunk hasonló paraméterű építménnyel, úgy telefonos egyeztetést követően egy közelítő becsült árral tudnak szolgálni kivitelező partnereink.
A pontos ár meghatározásához szükség van az ablakfelületek méretére és a kiválasztott fólia típusára is. Emellett a kivitelezés bonyolultságra is értelemszerűen árbeli változással járhat, pl. ha állványozás vagy alpin technika szükséges hozzá.
Ha még csak kezdetleges elképzelésed van a fóliázási projektről, úgy kivitelezőink szakmai segítségét is kérheted. A LLumar fóliák számos dologgal kapcsolatban kínálnak megoldást: fény- és hővédelem, belátásvédelem, UV védelem, dekorációs célokra, illetve betörés védelem is lehetséges biztonsági fóliával. A cél kiválasztása után partnerünk segít a legmegfelelőbb fólia típus megtalálásában.