LLumar

Összeolvad az EWFA és az IWFA

A Nemzetközi Fólia Szövetség (IWFA) valamint az Európai Fólia Szövetség (EWFA) megállapodtak erőforrásaik összevonásában közös céljuk, a fóliák megismertetése, népszerűsítése valamint a fóliákkal kapcsolatos szabályozások kialakításának és felügyeletének érdekében. Az új struktúra alapján az EWFA, az IWFA továbbra is brüsszeli központú európai szervezete marad.

Az EWFA legutóbbi Párizsban tartott közgyűlése során a tagság egyhangúlag megszavazta a két szövetség összevonását valamint megválasztotta az EWFA vezetését alkotó igazgatótanács tagjait is. A továbbiakban az igazgatótanács az EWFA gyártó tagjainak képviselőiből valamint az európai fólia forgalmazok két képviselőjéből áll. A forgalmazók képviseletét továbbra is a LLumar Délkelet-Európa (Gál és Társa Kft) képviselője, Gál Péter látja el, immár közösen a tagság által megválasztott Carlos Miguel portugál fólia forgalmazó cég képviselőjével. Az igazgatótanács ülésein a tanács tagjain kívül a GGF (Glass and Glazing Federation) valamint az ETO (European Tuning Organization) képviselője is részt vesz, akik ugyan szavazati joggal nem rendelkeznek, de szakmai ismereteikkel aktívan segítik a szövetség munkáját.